Balinéz. A macskák elnevezése sokszor bizony megtévesztő; a himalája macska például nem a Himalájából származik, mint ahogy a balinéz őshazája sem Bali szigete. Hová valósi hát ez a viszonylag új fajta? Amerikába, ahol eleinte - az 1950-es években - hosszú szőrű sziáminak hívták, majd 1968-ban az egzotikusabb bali név mellett döntöttek. Feltehetően azért, mert bájosan fürge, kecses, elegáns járása a Bali szigeti táncosok mozgására emlékeztet. 

A balinéz lényegében nem más, mint hosszú szőrű sziámi. Pontosabban: sziámi ősöktől származik. Eléggé későn, csupán 1963-ban ismerték el önálló fajtaként. Középtermetű, izmos, hajlékony, selymes szőrű állat. Fóka, csokoládé, kék és lila színváltozatban tenyésztik. Világszerte egyre népszerűbbé válik, s joggal, mert állítólag kedves, élénk, ragaszkodó természetű cica. Nagyon szereti a gyerekeket.

Birman (Burmai szent templommacska). Az ősi legenda szerint ez a fajta egy kék szemű istennőtől, Cun Kiang Szetől származik. Egyszer, valamikor régen ugyanis haramiák támadtak meg egy ősi burmai kolostort, s a nagy kavarodásban a szerzetesek macskája az istennő szobra előtt termett: "bundája bearanyozódott, szeme az istennő szemének kékjét vette fel, mancsai pedig kifehéredtek". Isteni csoda történt! A kolostor összes macskája "szent színekben" kezdett pompázni, s a csodától felbuzdult szerzeteseknek sikerült visszaszorítani a haramiákat... 

Ez persze csak szép legenda. És mi a valóság? Nos, a birman feltehetően a sziámi macskából alakult ki, a perzsa macskákhoz nem sok köze van! Életerős cica; játszik, rohangál egész nap. Annyira élvezi a "közönséget", mint egy vásári komédiás. Intelligens, gyöngéd, de szerfelett bohókás természetű.

Main coon. A Maine Coon egyike a legősibb észak amerikai fajtáknak. Nevét Maine államról és a mosómedvéről kapta, (racoon=mosómedve) melyet barna cirmos mintázata és dús, hosszú farka ihletett. A fajta felépítésében legközelebb a Norvég Erdei macskához áll, aki hasonló éghajlati körülmények közt élt, mint a Maine coon. Több legenda is létezik arról, hogy talán a fajta alapítója egy ilyen cica volt, aki a vikingekkel hajózta át az óceánt. Mivel a természetben a zord időjáráshoz szoktak, a bundájuk is ennek megfelelően alakult, vagyis vastag, többrétegű és vízhatlan. Jellegzetességük a füleiken megtalálható hiúz-szerű pamacsok, melyek az elfagyás ellen védtek, csakúgy, mint az ujjaik közt növő szőrök.

Testük méretei is a vadmacskákat idézik: a kandúrok elérhetik a 15 kilót is, Európában a 6-9 kilós példányok a jellemzőek. Mivel eredeti élőhelyükön gyors folyású patakokból ittak, a víztől nem irtóznak, sőt, kifejezetten szeretnek pancsolni. A Maine Coonok rendkívül kedvelik az emberek társaságát. Naponta igénylik a foglalkozást, közös játékokat. Angolul igen találóan "gentle giant"-nak nevezik őket kedves, ragaszkodó természetük, érzékeny lelkük miatt. Az óriás külső egy igazi, minden csínytevésre kapható játszótársat, és őszinte, hűséges, mély érzelmű barátot takar.

FORRÁS: Flamingcoons Maine Coon Tenyészet

Török macska. Törökországban megszámlálhatatlan macska él; sokféle színben, különböző hosszúságú bundákban pompáznak. Miután a hosszú szőrű macskákat valamikor "angóra" névvel illették, érdemes megemlíteni, hogy van egy sajátos török fajta: a szőre tiszta fehér, az egyik szeme zöld, a másik pedig kék színű. Ez az úgynevezett "ankara" macska.

Az "igazi" török macskának dús, hosszú, fehér szőrzete van, jellegzetes rőtes farokkal, körkörös világosabb és sötétebb ámyalatokkal. Nagy, csillogó szeme arany-sárga, az orra és a füle gyöngyház-rózsaszínű. Bár a közhiedelem szerint a cicák nem szeretik a vizet, ez a fajta kölyökkorától egyaránt élvezettel úszik gyors sodrú patakokban és állóvizekben.

Török angóra. A perzsa macskát és a török angórát gyakran összetévesztik egymással. Tény, hogy a két különböző fajta lényegében több évszázaddal ezelőtt keletkezett; a perzsák eredete nem tisztázott, a török angóra viszont Ankarából származik. Elképzelhető, hogy valamikor régen a perzsa macskák tenyésztői török angórákat használtak fel annak érdekében, hogy kialakítsák a fajta ma már közismerten hosszú, selymes szőrjellegét. 

Miután más macskákkal keresztezték, az angóra mint fajta hosszú évekre majdnem teljesen eltűnt a macskavilág porondjáról, s csupán nevében, utalásként maradt meg a különböző hosszú szőrű macskák leírásában. Napjainkban azonban újból színre lépett, és a tenyésztők sok szép példányt vonultatnak fel a nagy nemzetközi kiállításokon. Középtermetű macskák, hosszú testtel, nagy, pamacsos fülekkel. Selymes, sima szőrzetük, "királyi" nyakfodrukjellegzetesen megkülönbözteti őket a többi macskafajtától.

Himalája. Több évtizeddel ezelőtt egy fanatikus tenyésztő elhatározta, hogy keresztezi a sziámit a perzsa macskával, s olyan cicát alakit ki, amelynél mindkét fajtajellemzői megtalálhatók. Az eredmény: egy hosszú szőrű macskaféle - típusában perzsa, szőrzetmintában sziámi. Nos, valahogy igy keletkezett a himalájaként ismertté vált hibrid fajta. 

Egyes törzskönyvező egyesületek ugyan nem hajlandók külön fajtaként elismerni, hanem a perzsa osztály egyik színváltozataként tartják nyilván, de ez a himalája macska rajongóit egyáltalán nem zavarja Való igaz, hasonlít a perzsákhoz: a széles, gömbölyű fej, a nagy kerek szemek, a rövid, fitos orr, a zömök test, a tömzsi lábak, a hosszú, leomló szőrzet - mind olyan sajátosság, amely mindkét fajtánál megtalálható. A himaláját egyébként colour-point színjelei (a testszíntől eltérő végtagszínek) teszik jellegzetessé. (A rajz kölyökmacskát ábrázol).

Szibériai macska. A szibériai igen ősi fajta, már a X. és XIII. században is említést tesznek róluk. Szibériában, Oroszország zord északi részén éltek, míg colorpoint (színjegyes) változata a Neva Masquerade a XV-XVI. században jelent meg a Néva folyó partján. Sok szakértő szerint a szibériai az őse a Norvég erdei macskának és a Maine Coon-nak, sőt más hosszúszőrű fajtáknak is, mint a perzsa és az angóra.

A cicák közepes termetűek, testük izmos, arányos, lábuk rövid, zömök; dús, zászlós farkuk van, fülkagylójukban és lábujjaik között szőrpamacsok. Teljes kifejlődésükhöz 5 év kell, egy kandúrok súlya körülbelül 5-8 kg, a nőstények könnyebbek, A fej tompa ék alakú klasszikus macskaarc, szemei zöldek-zöldessárgák vagy borostyánszínűek, tekintete bájos, kifejező.

A szibériai félhosszűszőrű macska, dús, látványos bundáját azonban könnyű gondozni, elég hetente egyszer átfésülni, alig filcesedik. Kedves, barátságos fajta, könnyen alkalmazkodik az eltérő körülményekhez, lakásban is jól érzi magát, gyerekekhez türelmes és más macskákkal vagy kutyával is jól megbarátkozik.

Mivel a szibériai igen ősi és természetes fajta, így nincsenek öröklődő, jellemző betegségei, testalkata, génállománya deformitásoktól, a túltenyésztés káros hatásaitól mentes, így alapvetően egészséges, ellenálló cica. A legújabb kutatások szerint a szibériai hipoallergén! Ez egy kiváló hír azoknak akik nem a szőrre, hanem a macskanyálban lévő FEL D1 fehérjére érzékenyek, hiszen a szibi nyálában harmincad annyi FEL D1 van, mint egy házimacskáéban, ezáltal a legtöbb embernél semmilyen vagy nagyon minimális allergiás reakciót vált ki.

FORRÁS: Raszputyin Szibériai Tenyészet